Oldal kiválasztása

Mi a különbség a gardróbszekrény és a gardróbszoba között?

 

Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó című művében az egyik főszereplő Vanek úr, polgári nevén Vanek B. Eduard. A cingár lábú, tömpe orrú, önérzetes Vanek úrra a magas vérnyomása, sérve, légiós tapasztalata és elsőrangú titkári minősítése mellett az jellemző, hogy tériszonya van, ezért szívesen tartózkodik gardróbszekrényekben. A regényben Vanek úr az atyai pofonok mellett elnyeri a Francia Becsületrendet is.
No, nem azért, mert a fent említett bútordarabban töltötte napjait…..

Fiatal koromban többször is olvastam a regényt és azóta már más irodalmi és szakmai témájú műben is nyomára akadtam a gardróbok említésének. Egyszer így, egyszer úgy használták a kifejezést. Volt, amikor a gardróbszekrényre értették és volt, amikor a gardróbszobára gondoltak. Ez a mindennapokban is gyakran előfordul, a hozzánk betérő érdeklődők sokszor összekapcsolják a két fogalmat és általánosítva gardróbként beszélnek mindkét dologról.

Most megpróbálom különválasztani a két fogalmat, megmutatva a különbségeket és hasonlóságokat.

Gardróbszekrény

Nagy általánosságban minden olyan szekrényre érthetjük, ami ruhák, vagy más tárgyak befogadására alkalmas. A gardróbszekrény fogalmát az emberek általában összekapcsolják a hálószobával. Természetesen ezt a típusú szekrényt épp úgy választhatjuk a nappaliba, gyerekszobába, vagy a tetőtérbe.

Általában ajtóval zárt, ezáltal védve a külső szennyeződésektől a belső tartalmat. Az ajtó lehet nyíló, vagy tolóajtó is. Belsejében a ruhák felakasztásához alkalmas ruhaakasztó rúd vagy ruhalift lehet, valamint polcok, fiókok, kosarak szolgálják a ruhák tárolását.

A gardróbszekrény készülhet fix mérettel, ez esetben a szekrény nem illeszkedik pontosan a szoba oldalfalaihoz, tehát térben álló szekrényről beszélhetünk. Ha a szoba falaihoz illeszkedő, méretpontos bútort gyártunk, akkor beépített gardróbszekrényről beszélünk.

Lényeges tehát, hogy a gardróbszekrény esetében egyetlen bútordarabról beszélünk.
A gardróbszekrények külső megjelenése illeszkedik a szoba hangulatához és a Megrendelő kívánságához. Több száz színű bútorlap, tükrök, festett üvegek, textilbőrök, vagy más egyedi anyagok állnak rendelkezésre a megfelelő design kialakításához.

 

Gardróbszoba

A gardróbszoba egy önálló légterű, elkülönített helység, ami kifejezetten a ruhák, vagy más tárgyak befogadására van használva. A gardróbszoba alkalmanként két helység (például a háló és a fürdő) között helyezkedik el. Többnyire azonban a hálószobából nyílik a gardróbszoba és abból már nem lehet továbbhaladni. A két megoldás természetesen az ingatlan tervezésekor, vagy a meglévő ingatlan átépítésekor előre kiválasztható.

A gardróbszobába vagy a hagyományos nyílóajtón, vagy egyre gyakrabban térelválasztó tolóajtó eltolásával lehet bejutni. (Ritkán előfordul, hogy a két helység között nem készül ajtó.)

Térelválasztó ajtó a nappali és a gardróbszoba között

A gardróbszoba bútorai általában a falak mentén körben vannak beépítve.


A beépítések mennyiségétől függően beszélünk:

  • egyenes ( csak az egyik falra épített )
  • „ L alakú „ ( két szomszédos falra épített )
  • „ U alakú „ ( három falra épített )
  • vagy több falra épített szekrényekről.

“L” alakú gardróbszoba

A gardróbszobákban lévő bútorok általában nem rendelkeznek ajtóval, kivéve azokat az eseteket, amikor a szoba ablakai rendszeresen nyitottak, vagy az Ügyfél kérése alapján a design miatt zárt felületeket is készítünk. Amennyiben zárt elemekre is szükség van, inkább nyílóajtók, ritkábban tolóajtók is szóba jöhetnek.

A gardróbszobák változatos kialakításúak a korpuszt figyelembe véve is. Nem csak zárt oldalfalakkal készülhetnek, hanem alumínium, vagy krómcső vázra is fel lehet erősíteni a polcokat és akasztó rudakat.

Mire jó az alumínium, vagy a krómcső váz?

 

  • A gardróbszoba kevésbé lesz zárt. Mivel kikerülnek a tömör oldalfalak és helyettük filigrán tartószerkezeti elemek lépnek előtérbe, így a szobára nem telepszik rá annyira a szekrények „ súlya”.
  • Funkcióit megtartva, lényegesen látványosabb összhatást érhetünk el.

Gardróbszoba alumínium profillal

Gardróbszoba bútorlapos hátfallal

A gardróbszoba esetében a felhasznált anyagok azonosak lehetnek a korábban említett megoldásokkal: bútorlapok, tükrök, festett üvegek, textilbőr, vagy más egyedi anyag.

Mennyibe kerül egy beépített szekrény?

Mennyibe kerül egy beépített szekrény?

Mennyibe kerül egy beépített szekrény?   A mintatermeinkbe betérő érdeklődők gyakran tesznek fel számukra logikus, ám számunkra egy mondatban nem megválaszolható kérdéseket. Sokszor gondolják úgy az érdeklődők, hogy 1 percen belül is választ tudunk adni, azonban a...

Hogyan lehet a szobát felfelé nagyobbítani?

Hogyan lehet a szobát felfelé nagyobbítani?

Hogyan lehet a szobát felfelé nagyobbítani?   Új lakás vásárlása esetén, vagy a meglévő ingatlan felújítása során gyakran cseréljük le a bútorokat, vagy variáljuk meg a színeket. A szoba falát azonban a legtöbb esetben nem tudjuk arrébb helyezni, mert vagy nincs rá...

Természetes fa hatású bútorlapok a szekrényeknél

Természetes fa hatású bútorlapok a szekrényeknél

Természetes fa hatású bútorlapok a szekrényeknél   Tömör fából manapság már ritkán készítünk bútorokat, ennek oka elsősorban a környezettudatos gondolkodás és a magas költségvetési mutató. A tömör fát régóta helyettesítik a különböző fa utánzatú bútorlapok. A...

Térelválasztó tolóajtók a tervezés fázisában

Térelválasztó tolóajtók a tervezés fázisában

Térelválasztó tolóajtók a tervezés fázisában   Hogyan tudunk két fal közé tolóajtót készíteni? A tolóajtó sínrendszere 5cm, vagy 10cm szélességű, tehát a két épített fal között minimum ennyi helynek kell lennie. Ezért érthető, hogy ha a két fal elkészült, akkor már...

Mi a ruhalift és mikor ajánljuk a használatát?

Mi a ruhalift és mikor ajánljuk a használatát?

Mi a ruhalift és mikor ajánljuk a használatát?   A beépített szekrény belsejének tervezésekor mindig abból indulunk ki, hogy milyen ruhákat szeretnénk elhelyezni, illetve hogy a ruhákat a lehető leghatékonyabban tároljuk a szekrényben. A szekrény magassági mérete a...

Mit érdemes tudni a tolóajtó osztásokról?

Mit érdemes tudni a tolóajtó osztásokról?

Mit érdemes tudni a tolóajtó osztásokról?   A tolóajtóban látható osztóbetéttől erősebb, vagy gyengébb lesz a tolóajtó? Mielőtt megválaszolnám a kérdést, kezdjük a legelején, hogy némi műszaki információt szívjatok magatokba a teljes érthetőség kedvéért. A tolóajtók...

A kétajtós szekrény előnyei

A kétajtós szekrény előnyei

A kétajtós szekrény előnyei   Egy korábbi blogbejegyzésben már foglalkoztam a három tolóajtós szekrények belső-és külső kialakításával. Ahogy akkor le is írtam, a három tolóajtós szekrények a megfelelő szélességi méretű szobáknál érvényesülhetnek. Azonban...

[BEMUTATÓ] – L alakú szekrények a lakásban

[BEMUTATÓ] – L alakú szekrények a lakásban

"L alakú" szekrények a lakásba   Mit nevezünk „ L alakú „ szekrénynek? A szobának két, egymással általában derékszöget bezáró falára épített szekrény. ( Természetesen nem feltétel a derékszög. ) Miért érdemes ebben a kialakításban gondolkodni? Kedvező helykihasználás...

Ne hagyd itt a 10%-os kedvezményt!

Igényeld most és váltsd be januárban. Koncentrálj az ünnepekre és a bútor tervezést hagyd meg a jövő év elejére. A kedvezmény kizárólag 2018.12.31-ig igényelhető.

You have Successfully Subscribed!