Oldal kiválasztása

Térelválasztó tolóajtók a tervezés fázisában

 

Hogyan tudunk két fal közé tolóajtót készíteni?

A tolóajtó sínrendszere 5cm, vagy 10cm szélességű, tehát a két épített fal között minimum ennyi helynek kell lennie. Ezért érthető, hogy ha a két fal elkészült, akkor már nincs lehetőségünk utólagosan beszerelni a sínrendszert.

Már a tervezés elején egy „szendvicsben” kell gondolkodnunk és ennek elkészítésének lépéseihez ragaszkodnunk kell a kivitelezés során. Első lépésként az egyik falat kell megépíteni, majd eléje szerelni a tolóajtó sínrendszerét, amire a tolóajtót is rá kell helyezni. Csak ez után készülhet el a másik második fal.

Ennek a két fal közötti megoldásnak az a hátránya, hogy ha bármi oknál fogva a későbbiekben nincs szükség az ajtóra, akkor annak kibontását már nem lehet sérülésmentesen elvégezni.

 Letisztult térelválasztó tolóajtó

Tolóajtó szélességi mérete:

A bejárati ajtók szabványos 75 cm, vagy 90 cm szélességűek, a tolóajtókat mm pontosan készítjük el akkora méretben, amekkorára szükség van. A tolóajtók az adott nyílásnál mindkét oldalon 2,5-3 cm-el lesznek szélesebbek. Ügyelni kell, hogy a tolóajtó kifutási pályáján is minimum ugyanakkora szélességre lesz szükség, mint amekkora az ajtó maga.

Egy, vagy több tolóajtóval tervezel?

Ha a falnyílás nagy méretű, akkor érdemes inkább kettő, vagy több tolóajtóval megoldani a térelválasztást. Két tolóajtó esetében például az egyik tolódhat balra, a másik pedig jobbra. Ha az egyik oldalra nem lehet eltolni a tolóajtót, mert nincs rá lehetőség, akkor arra is van mód, hogy minkét tolóajtót az egyik irányba toljuk el.

Milyen ajtóbetétet szeretnél látni?

Ha lényeges a fényáteresztés, akkor víztiszta, vagy savmart üveggel tudunk segíteni. Ha nem szeretnél átlátni az ajtón, akkor választhatsz többféle festett üveg és bútorlap közül.

Festett üveges térelválasztó tolóajtó

Fékezős, önbehúzós szerkezet a tolóajtón?

Igen, erre is van mód. Vannak olyan tolóajtókeretek, amiknek a felső részébe bele van építve egy olyan szerkezet, amely a tolóajtó betolásakor a végállás előtt kb 8cm-el lefékezi az ajtó lendületét és szépen lassan behúzza az ajtót a helyére.

 

Milyen előnyei vannak a tolóajtóknak?

  • Nem nyílnak be a térbe, ezáltal kevesebb helyet foglalnak el.
  • Többféle stílussal kivitelezhetőek.
  • Kedvező ár/érték arány.
  • Gyors határidő.