Oldal kiválasztása

Tolóajtós gardróbszekrény modern és klasszikus kivitelben

 

Ebben a bejegyzésben azt fogjuk körbejárni, hogy miképpen fejlődtek a tolóajtós gardróbszekrények az elmúlt 20 évben. Arra keressük a választ, hogy mi jellemezte a szekrényeket a klasszikus időszakban és ehhez képest miben változtak a belső kialakításukban és a külső megjelenésükben, amíg elnyerték a mai, modern alakjukat.

Mi alapján tervezték meg a klasszikus tolóajtós szekrényeket?

  • Alapvetően abból kell kiindulni, hogy a lakásban található bútorok, lámpák, függönyök és más lakberendezési kiegészítők általában nem önállóan fejlődnek, hanem követik a nagyobb tér fejlődését és az emberi szokások változását. Mi most azt a folyamatot fogjuk megvizsgálni, hogy a lakás különböző szobáinak funkciói hogyan változtak és ezek a változások milyen módon hatottak a bútorok fejlődésére. 
       
  • A 2000-es évek elején még határozottan külön lehetett választani az előszobát, nappaliszobát, hálószobát, gyerekszobát, dolgozószobát. Ezek a terek az épített falakkal fizikailag is el voltak határolva egymástól. Gondot fordítottak arra, hogy érzékeltessék a szobák közti határokat. Ezek az elválasztások megjelentek a más színű falfestésben vagy tapétázásban, a burkolatváltásokban, a más hangulatú enteriőrök kialakításában. A szobáknak is megvoltak a maguk külön-külön funkciói. A hálószobában a pihenés dominált, nem pedig a dolgozás. A konyhában az étel készítése zajlott, nem pedig a TV nézés és a nappaliban jött össze a család egy esti társast játszani. Ugyanígy erre a szigorú elrendezésre reagálva a hálószobában a klasszikus „ hálószoba bútorok „ voltak, az előszobában pedig „ előszoba bútorok „. A különböző terek és a bennük található bútorok, köztük a tolóajtós szekrények sem keveredtek össze egymással, nem egészítették ki egymást, és többnyire nem vették át egymás szerepét sem.

A KLASSZIKUS tolóajtós gardrób megoldások még mindig tudnak “trendik” lenni.

Ez a trend nem tűnt el teljesen, hiszen egy kis méretű lakás esetében továbbra is megfigyelhetőek a szétválasztott terek és tárolási, használati funkciók. Így az előszobában hagyományosan a cipők, kabátok, sapkák – tehát az utcai ruhatár lecserélése zajlik. Ezek tárolása történhet tükrös tolóajtós szekrényben, vagy klasszikus cipőtartós komódban is. A nappaliban megjelenő tolóajtós szekrények   általában több funkciósak. Vagyis nem meglepő, ha a szekrény belsejében a ruhák mellett megtaláljuk a könyveket, dossziékat, vagy éppen a műszaki berendezéseket. A nappaliban is lehet tükrös felületekkel találkozni, bár kevésbé jellemző. Helyette inkább fahatású, vagy UNI színű bútorlapos, esetleg festett üveges tolóajtókat látunk. A hálószobai szekrényekben 99%-ban ruhák vannak, ide nem nagyon engednek mást pakolni. A design itt általában visszafogottabb, kevésbé dominálnak a harsány színek, inkább a pihenésre fókuszál minden kiegészítő.

És itt el is érkeztünk a bevezetőben már taglalt felvetéshez, miszerint ezek a hatások a mai életünkben már összemosódnak. Hiszen ki ne dolgozott volna már az ágyban fekve a laptopját pötyögtetve? Vagy ugyanebben az ágyban fekve öt perccel később egy vicces videót megnézve, elmajszolva egy szendvicset… A lakásban megtalálható terek az idők során sokszor egybenyílnak, vagy összemosódnak a használat során. Ráadásul ez jobb esetben tervezett is, már az ingatlan építését megelőzően a tervasztalon.

A MODERN tolóajtós gardróbok rendszerekbe tömörülnek

Hoztam egy olyan képsorozatot, ahol világosan látszik hogyan keverednek össze a különböző terek és hogyan lehet ezt a keveredést ügyesen kihasználni. Itt egy előszoba/nappali kombinációját láthatjuk. A két tér szervesen kapcsolódik egymáshoz. Ugyanaz a betonhatású padlóburkolat jelenik meg mindenhol. A mennyezeti világítás és az ezt eltakaró álmennyezet is azonos kialakítású. A falak festése szintén szinkronban van egymással. Az ajtón belépve négy lépés után máris a nappali elején találjuk magunkat. A környezet jól átgondolt anyag-és színválasztására tökéletesen reagál a beépített szekrényrendszer.

Azért írom hogy rendszer, mert az előszoba bútor és a nappali bútor nincs szervesen különválasztva, SŐT éppen az a lényeg, hogy egységes képet alkosson. Ennek érdekében először is egy teljes „ sarok „ kialakítást valósítottak meg. Az előszobai részben annak érdekében, hogy nagy felületeket lássunk és ne kelljen nyitogatni a szekrényajtókat, egy 3 tolóajtóból álló frontot alakítottak ki. A tolóajtókban jelen esetben világos capuccinó színű festett üveg van. Én a magam részéről hiányolom a tükröt az előszobából, de ha már tükröt használnék, akkor azt nem a tolóajtóba tenném, hanem a vele szemben lévő falra.

A jelenleg látható székek mögé, padlótól mennyezetig, csiszolt élekkel, keret nélkül. Jól látható, hogy a tolóajtók mögötti belső kialakításnál a hagyományos akasztós és polcos elemek épültek be. A tolóajtók melletti bútorlap fal már a nappali szekrény oldalfala is egyben. A nappali bútor két hatalmas fehér festett üveggel díszített tolóajtóval egy szempillantás alatt zárható vagy nyitható. Lényegében két mozdulat a két ajtó eltolása. És ez a két mozdulat elég ahhoz, hogy kiderüljön: a nagy fehér falak mögött dísztárgyak sokasága és a műszaki berendezések is jól megférnek egymás mellett. A belső kialakításnál elsősorban polcos elemeket láthatunk, de a TV alatt négy darab fiók is megbújt. A fiókelők sötét színe természetesen visszaköszön a balra látható, falra rögzített komódnál is.

Jól érzékelhető tehát, hogy a tolóajtós beépített szekrény ebben az esetben nem csak egy-vagy több, sima bútordarab, hanem egy komplex térformáló elemmé válik. Méretei, színválasztása és műszaki felszereltsége lehetővé teszik, hogy mindkét térben meghatározó szerepet töltsön be. A bútor innentől már nem csak használati tárgy, hanem designtermék is!A tolóajtós beépített szekrények ilyen fejlődése a lakás számos pontján megfigyelhető. Gondoljunk csak az átjárható gardróbszobára a háló és a fürdő között, vagy a nappali és a konyha találkozásánál megfigyelhető bútor térelválasztókra.

A mai világban lényeges, hogy egy modern bútor sokoldalú és többfunkciós legyen, ezt gondos tervezéssel és a design összehangolt kiválasztásával javasoljuk!

 

Válaszd a Kényelmi Csomagunkat!

A megrendeléstől számítva várhatóan 4 hét múlva otthonodban lesz a kész bútor. Minden termékünkre idő és termékgaranciát vállalunk.

A Tervezéstől a Beépítésig a Teljes Folyamatot Végigvisszük!

Pontos érkezés, tökéletes beépítés, rendrakás. Nincs mellébeszélés, pontosan úgy lesz minden ahogy megbeszéltük.